2010. október 1–10.
Egyszer volt, hol nem volt, múzeumi raktárokon és lexikon szócikkeken innen és túl. Ott, ahol a leltári számok erdejében a gyűjteménykezelő és a muzeológus túr. Na, ott kezdődött minden. Gyűltek, gyűltek a tárgyak. Nagy-nagy halmokba. Majd polcokra és fiókokba. Lett számuk és kartonjuk – mint a mesében. Aztán jöttek újabb tudósok, meghatározták, leírták, szócikkbe szedték a népi kultúrát. Kerekedett a világ. Ahogy telt-múlt az idő, borult a rend – múzeumon innen és túl. Egyre több lett a tárgy, egyre gyorsabban cserélődtek, egyre több alapanyagból készültek és egyre kacifántosabb történeteket kanyarítottak hozzá a tulajdonosok. Mi van? – kérdezték a tudósok? Mi van? – kérdezzük még ma is. Hogy lesz ebből újra rend? Szócikk? Tezaurusz? Címkefelhő?
Ehhez van most néhány kósza ötletünk, igazán szép és régi néprajzi tárgyak, ősformák és eredetek után kajtató példák, a közelmúlt és az itt és most populáris tömegtárgyainak illesztésével. Kalandra fel! Tárgyas_ragozás →szubjektív etnográfia hét képben, a múzeumi légtérben. Keresd meg, fedezd fel, kommenteld!
A témák:
01_KÖZLEKEDÉS, 02_TEHERHORDÁS, 03_GAZDALKODAS, 04_TÁPLÁLKOZÁS, 05_LAKÁSKULTÚRA, 06_VILÁGÍTÁS, 07_VISELET
Példák a közlekedésből:
Bőr, vászon, szőr, sárgaréz
Magyarország, Alföld, 19. század
„Herman Ottó gyűjtése a kereskedelmi ministerium költségén” (1898)
ltsz.: 16671
nyereg: fából készült eszköz, amit a lóra vagy más, lovaglásra használt állat hátára erősítenek, hogy az ülést biztosabbá és kényelmesebbé tegyék. A nálunk ismert és használt fanyergek négy részből: a két nyeregdeszkából vagy nyeregszárnyból és az azokra szerelt két ív alakú kápából állanak. A nyeregszárnyak vízszintesen helyezkednek el, kissé ívelt hajlásúak, hogy jól feküdjenek a ló hátán. A kápák úgy merevítik a nyeregszárnyakat, hogy a teher ne a ló gerincére, hanem zömmel a 12. és 13. gerinccsigolyákból és az azok mellettiekből induló bordákra keresztben feküdjenek. A magyar nyereg – helyes nyergelés esetén – sem fel nem töri, sem járásában, száguldásában nem gátolja a lovat. – A nyereg eredetéről és koráról biztosat nem tudunk. Az látszik valószínűnek, hogy Ázsiában találták fel, és a népvándorlás során került el Európába. Talán már a szkíták vagy hunok hozhatták a Kárpát-medencébe. […] Az arab vagy parthus-nyeregben a lovas nyeregpárnán, a magyar nyeregben a farbőrre hevederezett nyeregbundán, ritkábban itt is nyeregpárnán ül, és mindkét nyeregnél lábait a → kengyelben tartja.
K. Kovács László (nyereg címszó, részlet, Néprajzi Lexikon 4. kötet)
Polietilén, nagy sűrűségű polietilén (HDPE)
Tervező és gyártó: Neizer László; forgalmazó: Motoplast Bt., 1989-től
„Enduro motor”
Cipőnyűvő járgány
A lábbal hajtós kismotort második kisfiam már egy éves kora óta lelkesen használta, mamája nem kis örömére. Nem egy cipője látta kárát, ami őt a legkevésbé sem zavarta. Minden cipőjének lukas lett az orra, még a márkás cipőnek is. Mire négy éves lett alig akart megválni tőle, pedig már biciklire kellett volna váltania. Mikor el akartam hozni a múzeumba, ismét rápattant és újra használatba vette, csak most a hideg idő miatt sikerült elhoznom.
Ez a műanyag kis járgány viszont a mindennapi gyors „ügyintézését” mindenképp elősegítette. Közértbe menet tudta tartani velem a tempót, nem kellett rá várni. A másik előnye a robogónak, hogy nagyon könnyű, így bármikor fel lehet emelni és kézben vinni, ha utasa éppen megunta a közlekedést. De lejtős utak kerülendők, mert rendkívül fel tud gyorsulni, fordulékony, és ezt nem mindig tudja az ember követni. Sose futottam még ennyit.
Forgó Erika (Plasztik művek, MaDok-füzetek 4.)
Neizer László építészmérnök, a tárgy tervezője és gyártója 1989-től készíti a kis „Enduro motort”. A rendszerváltáskor állástalanná vált, ezért keresett valamiféle „maszek” megélhetési lehetőséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése