2010. május 21., péntek

Albán? Finn? Marokkói? Bolíviai? Kameruni? Indonéz?

Vajon „kik” ezek a figurák? Mi lehet a „valós” identitásuk és élettörténetük? Honnan és hogyan költöztek a Néprajzi Múzeum gyűjteményébe?

Melyik a „helyes megfejtés”? Esetleg egyik sem?

1. a) Ez egy albán falidísz a múzeum Európa-gyűjteményéből, neve cájrúná, cájrúpasimo. Sötét színű bronz tárgy, nagy fülén és kontyában lyuk található, amelyen át piros-fehér fonalat átvezetve falra lógatható. Díszítése: jelzésértékű mell, hangsúlyos hosszú szoknya, rajta öv. Mintája, formája jellegzetes közép-albán viseletet mutat. Egy, az albániai Tiruka községgel határos tanyán gyűjtötték, Irena Mirdula hagyatékából származik. A belső szoba (tisztaszoba) falára tették ki, mintegy a ház és népességének óvója-őrzőjeként, egyben a dolgos parasztasszony szikár, alázatos, szerény és serény személyiségének megjelenítőjeként, komplementerét alkotva a ház urának. 1740-ben készítette egy tirukai bronzöntő, a fonalat Irena Mirdula nagymamája fűzte bele. A tiranai etnográfiai múzeum kiállításának anyagából küldték az Albánia népei és kultúrái című időszaki kiállításra.

Vagy:

1. b) Női votiv figura (fogadalmi tárgy) a múzeum Európa-gyűjteményéből. Az alsó-ausztriai Graz városában gyűjtötte Lévay Gyula 1987 előtt. Bronz ötvözetből egy darabban öntött félmeztelen női figura, szoknyában, széles mintás övvel derekán, fején kis akasztóval. Ép.

2. a) Ez egy magángyűjteményből származó rongybaba mai karjalai finn viseletben. Gyermekjátéknak készült Finnországban a 20. század második felében. Teste kitömött vászonszövet, fehér blúza és fehér csíkokkal díszített kék szoknyája műszál szövet, a cipője bőrből készült. A blúz ujjainak vége csipkével díszített. Kócból készített haja két copfban végződik, melyekbe egy-egy piros masnit kötöttek. Az arc (szemek, száj, orr, arcpír) festve van. Finn tulajdonosától a (M)ilyenek a finnek? Finnország magyar szemmel című kiállításhoz kérték kölcsön a múzeum munkatársai.

Vagy:

2. b) Magyarországi szlovák nemzetiségi viseletbe öltöztetett játékbaba a múzeum Szokás-gyűjteményéből, neve babi, babenka. Pamutból és vászonból készült, vattával tömték ki, haja spárgafonal, melyben piros, boltban beszerezhető hajpánt van. 1982-ben készítették Cserhátsurányban, és ott is használták gyermekjátékként. 2000. július 31-én ajándékozta a múzeumnak Hugyecz Andrásné, cserhátsurányi szódás vállalkozó.

3. a) Vízhordó hindu agyagszobra a múzeum Ázsia-gyűjteményből. Festett, égetett agyag testét textilből varrt ruha borítja. Burmában készült és használták a 19. század második felében. Az angol hadsereg kötelékéhez tartozó Dr. Duka Tivadar gyűjtötte 1870-ben.

Vagy:

3. b) Szuvenírként használt, vízhordó férfit ábrázoló szobor a múzeum Afrika-gyűjteményéből. A festett, égetett cseréptárgyat marokkói helyi viseletbe öltöztették. Karcolt, törött állapotban van. Az 1920-as években készült Marokkóban, egy diplomata Magyarországi otthonában állt dísztárgyként az 1950-es évekig, majd az unokák játéka lett. Az 1970-es években a diplomata halála után a múzeumnak ajándékozták.

4. a) Ez egy szentet ábrázoló mexikói műanyag szobor a múzeum Amerika-gyűjteményéből. Ruházata leopárdmintás, színei élénkek, koponya díszíti. A 20. században készült egy kisebb mexikói településen az éppen elérhető tárgyakból. Szertartások kelléke áldozás és imádkozás alkalmával. Felszerelése harcos istenségre, fejdísze az istenek világában betöltött kiemelkedő szerepére utal. A tárgyat helybéli földművestől gyűjtötték.

Vagy:

4. b) Dísztárgynak szánt, bolíviai tobas táncosnak öltöztetett baba a múzeum Amerika-gyűjteményéből. A toba Amazóniában élő indián népcsoport, akiket az inkák leigáztak. Táncuk és a hozzá tartozó viselet egyfajta kitalált hagyomány keretében, karneválok részeként megőrződött. A Barbie babára hasonlító műanyag figura öltözékét kézzel készítették, a hagyományosan tollakkal ékesített fejdíszt jelen esetben halálfejjel és pálcikákkal díszítették. A ruházat jaguárszőrt imitál. A dárda és a pajzs eredetileg a tánc kelléke, a szoknya kétoldalt nyitott, hogy tánc közben ne akadályozza a mozgást. A baba öltözetét a turisták ízléséhez igazították. Bolíviában készült 2005–2009 között, hasonlókat nagyobb bolíviai városokban is árusítanak turistáknak, de ez a példány egy budapesti egzotikus boltból (Inka Ház) került a Néprajzi Múzeum gyűjteményébe 2009-ben.

5. a) Ez egy kameruni fétisszobor a múzeum Afrika-gyűjteményéből, neve ngassah. Egyetlen tömb puhafából faragott, feketésbarna színű, álló férfialak. A férfi fején lapos tányérsapka, azon egy görbített hátú, egyenes farkú állat (kaméleon). Ferde síkú arcon szemöldök, kerek szem, lapos orr, csukott száj – enyhén kidomborodóak. Fülek kiállóak, kagyló alakúak. Az alak a jobb kezével az állát támasztja, a balt a hasára helyezi. (Az áll alá helyezett és szakállt simogató jobb vagy balkéz uralkodói jelkép, bölcsességet jelent.) Alsónadrághoz hasonló ruhaneműt visel. Egymástól külön faragott lábai lapos lábfejben végződnek. A kezeken és a lábfejen az ujjak bemetszéssel jelzettek. A négyzetes talapzat alja egyenetlen, a szobor kissé félre dől. A fa felületét sötét patina borítja, mely helyenként lekopott, lepattogzott. Vöröses porózus festék nyomai is felfedezhetők a felületen, főként a vájatokban. Helyenként kis kerek, rovarrágta lyukak látszanak. Aboubakar Sidiki kameruni műtárgykereskedő elmondása szerint a tárgyat 1940 körül Thambasie Sangu Ndam Isak készíthette Foumban községben, aki 1994-ben hunyt el. A műtárgykereskedő szerint a fétist két ember közötti viszály eldöntésében használják. A múzeum a 20. század végén vásárolta meg a tárgyat a kereskedőtől.

Vagy:

5. b) Ghánai földműves szobra a múzeum Afrika-gyűjteményéből. Fából faragott, hosszúkás, fekete emberi alak, a fején törzsi totemmel (hangyász). Ghánában készült 1900 körül, a tulajdonos dédapját ábrázolja. 1920-ban vásárolták egy ghánai antropológiai kutatóexpedíció során a múzeum számára.

6. a) Ez egy woodoo-szerű figura a múzeum Indonézia-gyűjteményéből. Testét fából faragták, rózsaszín és fekete virágmintás szövet borítja, derekán szövetből készült átkötő van. Az 1920-as években készült kézműves-termék. Mágikus, varázsló eljárások során használták. Az 1940-es években vásárolták meg a múzeum számára.

Vagy:

6. b) A meghalt sámán emlékére készített osztják bálványalak a múzeum Európa-gyűjteményéből. Fából faragták, két lába van, a test a karja helyén kidomborodik. Szemöldöke festett, a fején ráragasztott haj maradványa van. Színes vászonból varrt köpenybe burkolták és derékban színes szalaggal kötötték meg. Néhol fakult az öltözéke. Északnyugat-Szibéria Berezovi kerületében készítették és használták, ott gyűjtötte Pápay József 1898-ban.

A fenti tárgyak egy-egy leírását azok a vállalkozó kedvűek adták, akik részt vettek a Néprajzi Múzeum játékán a Szimbiózis Napokon (Kulturális Antropológiai Fesztivál, 2010. május 14–15., Kossuth Klub). A játékosok mindössze a tárgyakról készült fényképek alapján próbálták megfejteni, hogy azok honnan származhatnak, mire használhatták őket, és hogyan kerülhettek a múzeumba. A játék egyik célja az volt, hogy elgondolkodjunk, milyen sztereotípiák és háttérismeretek befolyásolnak minket a figurák „azonosítása” során.

Szerinted melyik leírást adhatták a játék résztvevői és melyiket a muzeológusok? Az „a” vagy a „b” a helyes? Vagy talán egyik sem?

Mielőtt ezt eláruljuk, folytassuk tovább a játékot!
Várjuk tippjeiteket, gondolataitokat és az újabb leírásverziókat!
Minderre 7 napotok van, a helyes megfejtést egy hét múlva találjátok meg a Kontaktzóna blogján!

{Kép: 1. Szeljak György 2. Sarnyai Krisztina 3. Wilhelm Gábor 4. Kerék Eszter 5. Roboz László 6. Sarnyai Krisztina}

2010. május 19., szerda

Mit akar ez a szobor?

Ülő Buddha földet érintő kéztartásban (bhúmiszparsa-mudrában)
Fehér márvány, aranyozással
Burma, 19. század
Duka Tivadar ajándéka
Néprajzi Múzeum, ltsz. 1879





A szobor Szakjamuni Buddhát ábrázolja. Vadzsrászanában, elmélkedő ülésmódban ül, azaz lábfejei az ellentkező oldali combjain nyugszanak keresztben. Jobb keze a földet érinti (bhúmiszparsa-mudrában), a Földistennőt hívja tanúként az általa megtalált igazság igazolójaként. Öltözete egyszerű szerzetesi öltözék.
A szobor alapanyaga, a fehér márvány, valamint a fej, az egyik vállat szabadon hagyó szerzetesi ruha és a lótusztrón aranyozása a 13. században vált divattá Burmában a Buddha-szobrok kialakításakor.


Ez a fajta leírás a legszükségesebb alapinformációkat adja a tárgyról. Van-e azonban ezen kívül életük, társadalmi életük a tárgyaknak? W. J. T. Mitchell képkutató tette fel nem minden irónia nélkül azt a kérdést a képekkel, illetve a vizuális kultúrával kapcsolatban: „Mit akarnak a képek?”
Vajon mit akarnak a tárgyak? Ráadásul ebben az esetben egy szoborral van dolgunk, ami sok szempontból jóval inkább képként viselkedik, mintsem tárgyként. A tárgyat valamire alkalmazzuk, a képet megnézzük, felismerjük. Ugyanakkor a szobor – mint sok más kép – valamilyen hordozón van jelen, itt például márványba faragva. A szobor egyszerre tárgy és kép.
Mit akar a kép és a tárgy? A tárgy mindenekelőtt helyet, teret, talajt, felszínt akar. Azt, hogy valamilyen használatara alkalmas legyen. A szobor például egy templomot, raktárt, polcot... A kép talán azt, hogy képként kezeljük, felismerjük, gyönyörködjünk benne, hogy hasson ránk, hogy a hordozó nélkül is megmaradjon.
Mit akar ez a szobor? Elsősorban talán kérdéseket feltenni.

{Szöveg & kép: Wilhelm Gábor, Néprajzi Múzeum}