2010. június 9., szerda

Polivokalitás a múzeumban

A világhálón is elérhető Wilhelm Gábor írása, amelyben a szerző a kulturális örökséggel kapcsolatos narratívák elsőbbségéről, státusáról szóló vitához, annak múzeumi vonatkozásaihoz szól hozzá a Kontaktzóna első projektjéből kiindulva. A szöveg a Tabulában jelent meg 2009-ben (12. évfolyam, 1. szám) Kontaktzóna – egy kísérleti múzeumi projekt helyszínei címmel.

„A polivokalitás alapfilozófiája az, hogy a sok hang és nézőpont kombinációja egyszerre képes fel- és elfedni a jelentést, azaz a kulturális tárgyak jelentései önmagukban bizonytalanok, többértelműek. A sokféle érdekeltségű és perspektívájú személyek együtt megfelelő kontextust adhatnak az értelmezés számára. A múltat tehát folyamatosan átértelmezzük a változó kontextusoknak megfelelően. Minél nagyobb a kétértelműség, annál inkább szükség van az értelmezés összetett folyamatára.
A polivokalitás kihívása az idő kihívása is egyben. Az interaktivitás magában foglalja a mozgást, a változást, a valódi dialógust és olyan diskurzust, mely nem a »hagyományos« objektifikáló időtlenségébe helyezi a kulturális praxist.
A múlthoz fűződő viszony ugyanakkor szintén sokféle lehet. Számos célra használhatjuk a múltat, sokan pedig nemcsak használni akarják, hanem értelmezni is. Eltérő érdekek, eltérő, szemben álló értelmezések létezhetnek egymás mellett. A múzeum jelenleg csak egy hang a sok közül, noha sajátos helyzetben van, és sajátos történelem eredménye. […]
Ha elfogadjuk, hogy nem csak egyetlen hozzáférés lehetséges a kultúra dolgaihoz, akkor a következő kérdésünknek a megközelítések egymáshoz való viszonyát kell érintenie. Ha több ilyen van, van-e kitüntetett közöttük? Ha ellentmondanak egymásnak, akkor mi alapján lehet választani? Vajon az egyes eltérő megközelítések státusa azonos-e? Kiegészítik egymást, vagy ugyanazért a helyért küzdenek?
Másrészt itt már nemcsak az értelmezések lehetőségeiről és kapcsolatáról van szó, hanem az értelmezők lehetséges csoportjairól is. Figyelembe kell azonban vennünk, hogy ha nincs kitüntetett csoport, akkor bárki előtt szabad az értelmezés. Ettől kezdve nem csupán a kultúrakutató, az antropológus és a muzeológus nem élvez elsőbbséget, hanem adott etnikumhoz tartozók sem. Ha nincs újabb metanarratíva, amely megkülönbözteti az értelmezéshez közelebb vagy távolabb állókat, akkor az olyan párbeszédek, melyek a kutatók és a kutatottak között zajlanak, leszűkítések maradnak.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése